Szüreti Mulatság és Summásság Ételeinek Bemutatója – Bogács – 2018. szeptember 21-22.

Bogács

Az a jeles ünnep, melyet idén is ünnepelni készül Bogács apraja – nagyja, nem más, mint a Szüret. Valamikor a 18-19-ik században Szent Mihály napjához kötötték ezt az eseményt, ezen a napon kezdték el az érett szőlőszemet begyűjteni, belőle értékes nedűt készíteni, melyről olyan nagyon híres Bogács is.

Természetesen a szüret sem maradhatott mulatság nélkül, így idén is nagyszabású eseménynek örvendhetnek a bogácsiak, és az oda látogatók.

Szeptember 21-22én rendezik meg a Szüreti Mulatság és Summásság Ételeinek Bemutatóját.

A két napos rendezvénysorozat első estéjén egy borkóstoló túrán vehetnek részt az érdeklődök, melynek ára 2000 forint / fő. A borkóstoló során 6 pince borajánlatát, és borkorcsolya-falatokat ízlelhetnek meg a vendégek. Ezt követően pedig zenés táncos mulatságra invitálják az érdeklődőket, a talpalávalót a Tekergő Zenekar húzza.

Szombaton délelőtt kezdődik a Summás Ételek Bemutatója és Főzőversenye.

Délután népdalcsokrokat hallgathatunk meg a Bogácsi pávakör előadásában, továbbá fellépnek a mazsorettesek, a Tündérrózsa Néptáncegyüttes, és az Agyagbanda is.

Délután 16:30-tól ismert zenészek játszanak a közönségnek, többek között Baby Gabi, a Desperado zenekar és a V-Tech szórakoztatja majd a közönséget.

Az esti órákban szüreti medencés bált tartanak a Bogácsi Gyógy -és Strandfürdőben, ahol a Bakelit Zenekar a jókedvért felelős.

A nap folyamán kicsiknek és nagyoknak is kedveznek a szervezők, népi játszótérrel, népi alkotóműhellyel, szőlőtaposással, préseléssel, íjászattal, és ne feledkezzünk meg a zamatos bükkaljai borokról sem.

Mindenkinek kellemes kikapcsolódást, és jó szórakozást kívánunk!

Információk a hivatalos bogacs.hu oldalon: http://bogacs.hu/index.php/hu/component/jem/event/32-szureti-mulatsag-es-summassag-eteleinek-bemutatoja

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük