EURO-2016 – Az Izland elleni győzelem továbbjutást ér – ELŐZETES

Blog

Amennyiben a magyar labdarúgó-válogatott szombaton második, Izland elleni csoportmérkőzését is megnyeri, biztosan továbbjut csoportjából a franciaországi Európa-bajnokságon.

A döntetlen ugyan matematikailag még nem jelentene egyértelműen nyolcaddöntős szereplést, de a statisztika alapján azzal is szinte biztosra vehető lenne a legjobb 16 közé kerülés. Az 1986 és 1994 közötti három világbajnokság ugyanilyen rendszerben zajlott, mint a mostani, első ízben 24 csapatos kontinensviadal, azaz a hat csoportból az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik is továbbjutott. Ezeken a tornákon az egy-egy győzelem és döntetlen egyetlen kivételtől eltekintve minden esetben továbbjutást ért. A kakukktojást az 1994-es vb E csoportja jelenti, amelyben Mexikó, Írország, Olaszország és Norvégia egyaránt négy-négy ponttal zárt, de a skandináv ország kevesebb gólja miatt a negyedik, kieső helyre szorult.

Az Eb-t mindkét válogatott remekül, meglepetéssel kezdte: kedden a magyarok 2-0-ra legyőzték az esélyesebbnek tartott Ausztriát, míg az izlandiak 1-1-es döntetlent értek el a négyes favoritja, Portugália ellen, így mindkét gárda továbbjutási reményekkel lép pályára a marseille-i Vélodrome Stadionban.

Bernd Storck szövetségi kapitánynak a védelem összeállítása okozhatja a legnagyobb gondot, ugyanis Fiola Attila megsérült az osztrákok elleni összecsapáson és a jobb oldali védőként is bevethető Lovrencsics Gergő szintén sérüléssel bajlódik, igaz, utóbbi már társaival együtt edzett csütörtökön. Amennyiben a Lech Poznan légiósának szerepeltetését nem kockáztatja meg a német szakember, akkor vagy a keret legfiatalabb tagja, Bese Barnabás jöhet szóba, vagy az a Juhász Roland, akivel a csütörtöki tréningen hosszasan elbeszélgetett. De más változtatás is elképzelhető a kezdőcsapatban, mivel kérdéses, hogy mindenki bírja-e a négynaponta sorra kerülő meccsek jelentette fizikai terhelést.

A szakmai stáb és a játékosok egyaránt elismerően nyilatkoztak a soron következő riválisról. Andreas Möller másodedző szerint fejben és lélekben erősnek kell lenniük, ugyanis Izland az első perctől az utolsóig százszázalékos koncentrációra fogja kényszeríteni a csapatot, továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a vb-bronzérmes Hollandiát kiejtette a selejtezősorozatban azzal, hogy mindkétszer legyőzte. Németh Krisztián pedig úgy fogalmazott, hogy a négyes legnehezebb ellenfele lesz Izland a keménységet és a kiszámíthatatlanságot tekintve.

A két gárda közös múltja a magyaroknak kedvez, ugyanis az eddigi tíz meccsen hétszer győztek három vereség mellett, ráadásul a szigetországiak 21 éve nyeretlenek, az azóta lejátszott négy találkozón mindannyiszor alulmaradtak. A legutóbbi, öt évvel ezelőtti összecsapáson a magyar csapat 4-0-ra győzött, azon a meccsen a jelenlegi keret két tagja, Dzsudzsák Balázs és Elek Ákos is betalált.

A találkozó szombaton 18 órakor az orosz Szergej Karaszjov sípjelére kezdődik a marseille-i Vélodrome Stadionban, amelynek gyepszőnyege annyira rossz állapotban van, hogy a szokásoktól eltérően pénteken egyik válogatott sem edzhet rajta.
A várható kezdőcsapatok.

Magyarország:
Király Gábor – Lang Ádám, Guzmics Richárd, Juhász Roland, Kádár Tamás – Elek Ákos, Nagy Ádám – Németh Krisztián, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádá.

Izland:
Hannes Halldórsson – Birkir Savarsson, Ragnar Sigurdsson, Kári Árnason, Ari Skúlason – Aron Gunnarsson, Gylfi Sigurdsson – Johann Gudmundsson, Birkir Bjarnason – Kolbeinn Sigthórsson, Jón Dadi Bödvarsson

– MTI 2016. június 17. –

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük