Munkástanácsok: számos előnnyel jár az új rendszer

Blog

Az új cafeteriarendszerben a munkavállalók továbbra sem adóznak a juttatások után és a vállalkozások számára sem hátrányos, hogy megmaradt a jövedelempótlási lehetőség ugyanazon az adózási szinten – fejtette ki Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Pozitívumnak nevezte, hogy az utalványforgalmazással kapcsolatos, az Európai Bíróság kifogásai nyomán kialakult „mizériák” megszűntek, az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben. Ezen felül a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató.

Megjegyezte: egyik oldalról – az önkéntes kiegészítő pénztárakba közvetlenül a munkáltató által utalt pénzek szempontjából – szűkült a béren kívüli juttatások köre. Hozzátette, ugyanakkor a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény-módosítások eredményeként például a munkába járás adómentes költségtérítésének határa jövőre a kilométerenkénti 9 forintról 15 forintra emelkedik, a munkásszállás felújításakor a munkáltató adókedvezményt vehet igénybe, a szállás üzemeltetésével kapcsolatos költségeket kétszeresen lehet elszámolni, a lakhatási támogatás pedig 60 kilométeres térségben adómentessé válik.

A magyar szakszervezetek üdvözölték azt az egyelőre egyeztetés alatt álló lehetőséget is, hogy a preventív, szűrő jellegű egészségügyi vizsgálatoknál a költséget a munkáltató el tudja számolni adómentesen – számolt be az eddigi tapasztalatokról Palkovics Imre.

– Budapest, 2016. július 11., hétfő (MTI) –

Kapcsolódó

FM: az élelmiszer-áfacsökkentés hatására 43 milliárd forint marad a családoknál jövőre
Az élelmiszerek általános forgalmi adójának mérséklése jövőre összesen 43 milliárd forintot hagy a családoknál, átlagosan 35-40 ezer forintot – mondta a földművelésügyi miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
https://www.hunfoglalo.hu/belfold/fm-az-elelmiszer-afacsokkentes-hatasara-43-milliard-forint-marad-a-csaladoknal-jovore/

Tállai András: kedvező változásokat hoz az adótörvény-csomag a családoknak és a vállalkozásoknak
Kedvező változásokat hoz az Országgyűléshez beterjesztett adótörvény csomag a családoknak és a vállalkozásoknak – hangsúlyozta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán az M1 csatornán.
https://www.hunfoglalo.hu/blog/tallai-andras-kedvezo-valtozasokat-hoz-az-adotorveny-csomag-a-csaladoknak-es-a-vallalkozasoknak/

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük