NAV: a tavalyinál több szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz május elejéig

Blog

Több mint 2,1 millió személyijövedelemadó-bevallás érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerébe május 1-jéig, félmillióval több, mint tavaly ilyenkor – tájékoztatott az adóhatóság szerdán.

Abból a több mint 1,6 millió adózóból, akik maguk nyújtották be szja-bevallásukat, 800 ezren a teljes, 816 ezren a csökkentett adattartalmú nyomtatványt választották, míg mintegy 23 ezren döntöttek az idén utoljára választható „söralátét” bevallás mellett. Emellett mintegy félmillió ügyfélnek készít bevallást vagy bevallási ajánlatot a hivatal – közölte a NAV.

Az adóhivatal felhívta a figyelmet arra is, hogy már csak tíz napjuk van azoknak, akik még nem készítették el a bevallást.

A közlemény szerint egyik leggyakoribb hiba továbbra is, hogy a papíron benyújtott bevallás főlapjáról hiányzik az aláírás. Jellemző, hogy a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím, hogy nincs adószám a bevalláson, hiányosak a családi kedvezménnyel vagy az első házasok kedvezményével kapcsolatos adatok, illetve a kifizető által levont adóelőleg nem jó sorban szerepel vagy hiányzik a bevallásból.

Az adóhatóság közzétette a leggyakoribb hibák elkerüléséről és a legfontosabb információkról szóló rövidfilmjét, ami elérhető a NAV (www.nav.gov.hu) honlapján és Facebook (www.facebook.com/NAVprofil) oldalán.

– MTI Budapest, 2016. május 11 –

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük