Illegális bevándorlás – Megvert kamionsofőr: mintegy negyed órát ütlegeltek

Blog

Mintegy negyed óráig ütlegelték emlékei szerint azt a magyar kamionsofőrt, akit bevándorlók vertek meg csütörtökön Franciaországban, a Calais felé tartó autópálya egyik parkolójában. Erről az M1 aktuális csatorna tudósítójának beszélt egy péntek este sugárzott interjúban.

A férfi hajnali négy körül arra kelt fel, hogy nagyon mozog az autója. Kinézett, és a jármű hátuljánál egy-két embert látott. Rájuk szólt, de nem mentek el, közben viszont mások mögé kerültek és rátámadtak. A sofőr ekkor visszamenekült a fülkéjébe, azonban a migránsok betörték a két oldalablakot és tovább ütlegelték, majd elmenekültek.

A sofőr az interjúban elmondta: hiába dudált, a mellette álló két-három másik sofőr nem ébredt fel, vagy nem akart belekeveredni az incidensbe.

Elmondta, hogy már többször járt már a környéken, korábban nem szembesült hasonló problémával.

Az áldozat úgy vélekedett, hogy nem elég Calais-nál betonfalat emelni, hiszen őt 60-70 kilométerre Calais-tól érte a támadás, akkor „egész Franciaországot le kéne betonozni..

Közlése szerint a francia rendőrök nagyon korrekten viselkedtek vele, szállást kerestek neki és másban is segítették. A szállásán is jól bánnak vele.

Elmondta, hogy Magyarországon további orvosi kezelések várnak rá: fogpótlás és varratszedés, sőt úgy véli, pszichológushoz is el kell mennie, mivel nem alszik jól és előtörnek a rossz emlékei.

A sofőr nem tudja, mikor tud majd újra dolgozni, pénteken ugyanis remegett, amikor visszakísérték a kamionjához. Reméli, hogy sikerül leküzdenie a félelmeit – tette hozzá.

A kamionos várhatóan vasárnap ér Magyarországra, egy kollégája fogja hazaszállítani.

– Budapest, 2016. szeptember 23., péntek (MTI) –

Kapcsolódó

https://www.hunfoglalo.hu/szirena/illegalis-bevandorlas-szexualis-visszaeles-gyanuja-miatt-elozetesben-egy-menedekjogot-kero-kulfoldi/

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük