Brüsszeli robbantások – Vadai: a DK mélységesen elítéli az erőszakot

Blog

A Demokratikus Koalíció (DK) mélységesen elítél minden erőszakot, terrortámadást – szögezte le Vadai Ágnes, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának DK-s tagja a testület keddi, zárt ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

A DK-s politikus elmondta: zárt ülésén a bizottság tájékoztatást kapott a terrorfokozat megemeléséről is. Ennek jeleit Budapesten és más városokban is tapasztalhatják majd az emberek – tette hozzá.

Vadai Ágnes azt mondta: még a honvédelmi bizottság sincs azon információk birtokában, amelyek alapján a kormány a terrorkészültség második legmagasabb fokozatának elrendeléséről döntött. A négyfokozatú skálán eddig a hármas volt érvényben, most ideiglenesen a kettest léptették életbe. A legsúlyosabb, egyes fokozat már azt jelentené, hogy közvetlenül Magyarországot éri támadás – tette hozzá.

A független képviselő közölte, a hatóságok és a szolgálatok folyamatosan mérlegelik az információkat, s ennek nyomán döntenek a további intézkedésekről. Vadai Ágnes szerint 2-3 napon belül változhat a most ideiglenesen elrendelt magas terrorkészültségi fokozat.

Az ülés eredeti napirendje szerint a tömeges bevándorlással összefüggésben elrendelt országos válsághelyzet indokairól is tájékoztatták a testületet.

Vadai Ágnes az elhangzottak alapján azt mondta: sokféle információ alapján rendelték el az országos válsághelyzetet, de egyik sem az, ami a törvényben is rögzítve van. Ezért további tisztázó beszélgetésre tart igényt. Vadai Ágnes azt mondta: kíváncsi arra, hogy mi indokolja, hogy például Karcagon, vagy a főváros V. kerületében a tömeges bevándorlással összefüggő válsághelyzetet. Mi szükség van a Belügyminisztériumnak a közbeszerzési eljárás alóli mentesítésekre, amelyek közül négy nagyobb összegűt a héten terjesztett a tárca a testület elé? – firtatta.

A DK politikusa arról is beszámolt, hogy az ülésen Pintér Sándor belügyminiszter meghívta, hogy tisztázzák a kérdéseket.

– MTI Budapest, 2016. március 22. –


Brüsszeli robbantások – Pintér Sándor: kettes fokozatú, magas terrorkészültséget rendeltek el
A brüsszeli robbantások nyomán Orbán Viktor miniszterelnök ideiglenesen elrendelte a terrorkészültség kettes, magas fokozatát – jelentette be a belügyminiszter kedden a Parlamentben újságíróknak nyilatkozva.
https://www.hunfoglalo.hu/szirena/brusszeli-robbantasok-pinter-sandor-kettes-fokozatu-magas-terrorkeszultseget-rendeltek-el/

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük