Site icon ℹ️ Településinfó

Novák Katalin: a kormány támogatja az egyszülős családokat

A kormány támogatja az egyszülős családokat, nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat és az egy szülő által nevelt gyermekeket – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár kiemelte: ennek érdekében egy törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől a bölcsődei felvételkor az egyszülős családok előnyt élveznek. Ha a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelő szülő dolgozik vagy el akar helyezkedni, előnyt élvez majd – mutatott rá.

Novák Katalin egy másik fontos döntésként jelölte meg, hogy félmilliárd forint támogatást nyújtanak egy egyszülős családokat támogató budapesti központ létrehozásához.

Az államtitkár közölte: Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős család van, és több mint félmillió gyermek él ilyen családban. Nekik is segíteni kell, hiszen sokan nem önhibájukból kerülnek ilyen helyzetbe – vélekedett.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke elmondta: az egyszülős családok „Magyarország legnagyobb kisebbsége”, ők nem választották ezt a helyzetet, hanem így alakult az életük. A gyermeküket egyedül nevelőknek két szülő helyett kell helytállniuk – fogalmazott.

Úgy vélte, a mostani támogatás valódi áttörést jelent, és fontos jelzés, hogy a gyermeküket egyedül nevelők végre megkülönböztetett figyelmet, elismerést kapnak. A támogatás egyúttal gyakorlati segítség is, és azok kaphatnak majd az új központban személyre szabott segítséget, akik gyakran érezhették, hogy nem nagyon figyel rájuk senki – mondta.

Nagy Anna szerint bár 2005-ben kis alapítványként kezdték, nagyon sok családról van szó, így ha valódi segítséget akarnak nyújtani nekik, „szintet kell lépni”, és ezt segíti a most kapott támogatás. Már keresik a megfelelő helyszínt, és a jövő év közepére állhat fel a központ, ahol mások mellett jogászok, családsegítők, pszichológusok, szakemberek segítik majd az egyszülős családokat – közölte.

– Budapest, 2016. december 22., csütörtök (MTI) –

Kapcsolódó

https://www.hunfoglalo.hu/belfold/egyszeri-tamogatast-kapnak-a-szegedi-nok-gyermekuk-szuletese-utan-az-onkormanyzattol/

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Exit mobile version