Site icon ℹ️ Településinfó

Minimum 15 ezer forintba kerül az iskolakezdés egy felmérés szerint

Az iskolakezdés legalább 15 ezer forintba kerül a magyar családoknak, a legtöbben már augusztus elején elkezdik a szükséges eszközök beszerzését – derül ki a Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb felméréséből, amelyet kedden juttatott el az MTI-nek.

Az online kutatás során több mint 1100 hat és tizennégy év közötti gyermekkel rendelkező szülőt kérdeztek meg.

A válaszok alapján az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlások alkalmával egy család egy gyermekre átlagosan 10 és 20 ezer forint közötti összeget költ el a nyáron, ha új iskolatáskára is szükség van, ez akár duplájára is nőhet.

A legtöbben a 10-15 ezres és a 15 ezer forint feletti táskákat keresik. A kezdeti kiadásokat csökkenti, hogy az alsó tagozatos tanulók ingyen juthatnak hozzá a tankönyvekhez.

Felsőbb osztályokban idén a családok negyede nem cseréli le gyermeke meglévő iskolatáskáját, minden második szülő pedig 5 és 15 ezer forint között áldoz egy újra.

A tanszerek beszerzése a megkérdezettek közel 75 százaléka szerint az édesanyák feladata, akik előnyben részesítik a személyes vásárlást (60 százalék), az online és a bolti vásárlás kombinációját pedig 30 százalék választja.

A játékáruház adatai szerint az elmúlt év hasonló időszakához képest a mobileszközről – tabletről vagy okostelefonról – érkező forgalom közel 10 százalékkal nőtt idén.

Az iskolakezdési támogatást alapvető fontosságúnak nevezték a megkérdezettek, mert a családok több mint felénél ilyenkor 10-30 százalékkal nőnek a havi kiadások, minden 5. szülőnél pedig 30-50 százalékkal is emelkedhet a havi költségvetés a tanévre való felkészüléssel.

– Budapest, 2016. augusztus 9., kedd (MTI) –

https://www.hunfoglalo.hu/oktatas/megjelent-a-201617-es-tanev-rendjerol-szolo-rendelet/

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Exit mobile version