Site icon ℹ️ Településinfó

Egyszeri támogatást kapnak a szegedi nők gyermekük születése után az önkormányzattól

A jövő évtől egyszeri, 25 ezer forintos támogatást kap gyermeke születése után minden szegedi nő – döntött ellenszavazat nélkül pénteki ülésén a Tisza-parti város közgyűlése.

Az önkormányzati támogatásra jogosult lesz minden olyan, az újszülöttet a saját háztartásában nevelő kismama, aki életvitelszerűen Szegeden él. Az előterjesztés szerint 2015-ben 1334 gyermek született a városban, így a rendkívüli települési támogatás bevezetése mintegy 35 millió forintos forrást igényel.

Botka László (MSZP) polgármester a vita során elmondta, arányaiban a szegedi önkormányzat fordítja a legnagyobb forrást a költségvetéséből szociális támogatásokra. Idén a város 400 millió forintot különített el települési támogatásokra, jövőre pedig a tervek szerint 500 millió forintot fordít erre a mintegy 30 milliárd forintos költségvetéséből.

A közgyűlés – Kozma Józsefnek, az MSZP szegedi elnökének – javaslatára nem vette napirendre az oktatási intézmények állami működtetésbe adásáról szóló döntést.

Botka László polgármester kijelentette, Szeged mint iskolaváros nem járulhat hozzá az iskolák államosításához, amely egészen biztosan napi szintű problémát fog okozni. Kiemelte, már a 2013-as fenntartóváltás miatt is rosszabb helyzetbe kerültek a diákok és a pedagógusok, a lépés első következményei pedig már látszanak a legutóbbi PISA-felmérések eredményeiben.

Az ülésen Kardos Irén és Berkesi Ottó önkormányzati képviselő, akiket a Demokratikus Koalíció helyi csoportja nem jogerősen kizárt a pártból, bejelentette, hogy ezentúl Összefogás Szegedért frakció néven folytatják munkájukat a közgyűlésben.

– Szeged, 2016. december 16., péntek (MTI) –

The following two tabs change content below.

Másokat is érdekelhet:

Hozzászólás Facebook fiókkal


Exit mobile version